Kasai Akihiko novellái

// Ez lesz az első novellám. Remélem, hogy jól sikerül majd. //
Az egész egy őszi napon kezdődött. Az idő nagyon rossz volt, esett az eső, fújt a szél. Én magam éppen a forgalomjelentésért mentem a falu határához, Raikage-sama parancsára. Mikor elértem az uticélt, a kapuőrök tájékoztattak arról, hogy a jelentést már eljuttatták a Raikage-sama hivatalába, viszont van egy feladat, amit elvégezhetnék. Elküldtek a nyugati kikötővárosba, hogy elhozzak onnan néhány fontos papírt. A város közel van Kumogakure no sato-hoz, így nem hosszú az út, de gyalog még így is fél órát vesz igénybe. Ezután elindultam a megadott helyre, de útközben nem várt bonyodalmakba ütköztem.
Körülbelül félúton járhattam, mikor az út melletti bokorból hirtelen 2 kunai repült felém. Gyorsan előkaptam a katanámat, és eltérítettem őket. Néhány másodperc múlva két Konohai shinobi lépett elő az útra. Nagyon megrémültem, mert túlerőben voltak, ezért a falu felé vettem az irányt. Éppen egy kereszteződés mellett haladtam el, gyorsan létrehoztam két bunshint, és elküldtem őket, az egyiket balra, a másikat egyenesen, én pedig jobbra fordultam, remélve, hogy azt hiszik majd, hogy egyenesen mentem. Sajnos a tervem nem vált be, egyből kiszúrták, hogy én vagyok az igazi. Dobtak felém néhány kunai-t majd egy dróthuzalt lasszóként használva körbetekerték a lábamat, és elestem. A lábamba állítottak egy tőrt, nehogy elfussak megint, és készültek megölni.
Mozdulni sem bírtam, azt hittem ott végem. Ám mielőtt végezhettek volna velem, egy ismeretlen férfi tűnt fel. Alig láttam valamit az egészből, mert a férfi olyan gyors volt, akár a villám. Ezután elájultam. Mikor felébredtem, a sebeim be voltak kötözve, nem tudtam hol vagyok. Körülnéztem, és megpillantottam a férfit korábbról. Elmosolyodott, és így szólt:
- Á, hát felébredtél?
Felültem, odafordultam hozzá, és mondtam:
- Maga mentett meg, igaz? Köszönöm.
Mire a férfi csak bólintott egyet, és így folytatta:
- Mit akartak tőled azok a ninják?
Én persze nem tudtam a választ, ezért nem feleltem. Beszélgetni kezdtünk:
- Mondja, hogy hívják?
- Arai Saizo vagyok, és téged hogy hívnak?
- Kasai Akihiko vagyok. Örülök hogy megismerhetem. Mondja csak, mi volt az a technika, amit a két támadóm ellen bevetett?
– Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehetett az, ezért muszáj volt megkérdeznem.
- Mielőtt elmondanám, feltennék egy kérdést. – Mondta.
- Rendben, mi lenne az? – Kérdeztem érdeklődően.
- Mi a célod az életedben? – Kérdezte komoly arccal.
Kicsit meglepődtem a kérdésén, de egyből rávágtam:
- Erősebbé akarok válni, hogy megvédhessem a falum lakóit.
- Ez tetszik. - Mondta. - Jó célt választottál magadnak, de még mindig nem edzettél eleget hogy elérhesd a célod.
- Látom Kumogakure no sato ninjája vagy. Talán taníthatok neked egyet s mást, ha te is ezt akarod.
Természetesen egyből beleegyeztem az ajánlatába, és izgatottan vártam az edzésünk kezdetét, de persze előtte leszállítottam a levelet a kapuőröknek. Mikor visszaértem, a sensei mondta, hogy pihenjem ki magamat, mert holnap nehéz napom lesz az edzés miatt. Nagyon izgatott voltam, és egész délután azon gondolkodtam, vajon mit fog tanítani nekem. Eljött a reggel, és készülődtem az edzéshez. Bepakoltam az övtáskámba a felszereléseimet, felkötöttem a hátamra a katanámat, és kimentem a helyre, amit előző este megbeszéltünk a sensei-el. Mikor megérkeztem ő már ott várt. Ezután ezt mondta:
- Most elkezdjük az edzésedet. Nagyon nehéz lesz, úgyhogy készülj fel arra, hogy annyira kimerülsz majd, hogy még a házhoz sem leszel képes visszamenni este. De ne aggódj. hoztam neked takarót az éjszakára.
Kicsit megrémültem, mikor ezt hallottam, de boldog voltam, mert végre tanulhatok egy új technikát, és ez mindenért kárpótolt engem. Az első feladat, amit el kellett végeznem, az 50 hossz futás volt Kumogakure no sato, és a Nyugati kikötőváros között. Reggel 8 órakor kezdtük az edzést, az első feladattal végeztem délután három órára. Természetesen a második feladat sem bizonyult könnyebbnek az elsőnél, de hát nem is számítottam ilyesmire.
- A futás után a sensei igy szólt:
- Remélem nem fáradtál ki nagyon, mert a második feladat sem lesz könnyebb. A következő feladat 2000 ütés, és 2000 rúgás abba a fába ott.
– Azzal rámutatott egy hatalmas fára a tisztás szélén.
Ez a 2000 ütés, és rúgás eltartott egészen este hét óráig, és a sensei-nek igaza volt, nem tudtam visszamenni a házba, így a szabad ég alatt, az edzőhelyen aludtam. Ezt a két gyakorlatot kellett ismételnem egy héten keresztül, majd a nyolcadik napon, a sensei így szólt:
- Jól van, már készen állsz.
Nem értettem, mit akar ezzel mondani, hogy mire állok készen pontosan, ezért visszakérdeztem:
- Miről beszél, sensei?
- Azzal, hogy végigcsináltad ezt az edzést hét teljes napon keresztül, megerősítetted a tested, és az erőnléted is sokat fejlődött. Így már képes leszel taijutsut alkalmazni. Én főképp taijutsut fogok neked tanítani, kezdve ezzel a technikával:
Azzal nekifutott, mikor odaért az egyik fához felugrott a levegőbe, és egy nagyon gyors, és erős pörgő rúgást elvégezve kettéhasította a fát, majd így szólt:
- Most jól figyelj. Ennek a technikának a neve Konoha senpuu, más szóval Levél forgószél. Ezt lesheted el tőlem, ha itt maradsz még egy pár napig, és szorgalmasan gyakorolsz.
Természetesen ott maradtam, és elkezdtem gyakorolni. Az első nap, a próbálkozásaim eredménytelenek voltak. Egyszerűen képtelen voltam olyan lendületet, és erőt beleadni, hogy a fa kettéhasadjon. Négy nap gyakorlás után, végre sikerült elsajátítanom a technikát. Nagyon örültem, hogy sikerrel jártam. A sensei-el visszamentünk a házba, és megvacsoráztunk. Vacsora közben azon gondolkodtam, vajon a sensei honnan származhat, és honnan ismerhet ilyen technikákat. Elhatároztam, hogy megkérdezem:
- Mondd csak sensei, te honnan ismersz ilyen technikákat?
- Régen én is Kumogakure no sato ninjája voltam. –Felelte. – De ez már egy másik történet. Ha szeretnéd, elmesélhetem.
- Kérlek meséld el, kíváncsi vagyok.
- Lássuk csak, hol is kezdjem…
- Mikor a falu ninjája voltam, nehezebb volt a shinobik élete. Akkoriban már a geninekre is elég nehéz feladatokat bíztak, mivel létszámhiánnyal küszködött a falu. A nehezebb küldetések alatt már a geninek is több tapasztalatot szerezhettek, de a kockázat is nagyobb volt hogy bajba kerülnek, és megölik, esetleg elfogják őket. Egyszer, az akkori csapatommal kaptunk egy C osztályú küldetés, ám a dolgok nem éppen úgy alakultak, ahogy arra mindenki számított. A küldetés egy információ megszerzése volt Konohából, ám elbuktunk, és lelepleztek, majd foglyul ejtettek minket. Elképzelésünk sem volt arról, hogy mi fog történni velünk, csak reménykedhettünk, hogy egy mentő alakulat majd megment minket. Végül tényleg így történt, és megmenekültünk. Ezt követően a két csapattársam nem akart újra életveszélybe kerülni, - természetesen én sem – ezért feladták a ninja életmódot, és elköltöztek a faluból. Miután már nem volt meg a csapatunk, elég magányos voltam. Mikor megmenekültünk, az egyik tag a mentőalakulatból segített nekem néhány dologban, és azóta is jó viszonyban voltunk. Végül ő lett a mesterem, és ő tanított meg szinte mindenre amit most tudok.
- Ez érdekes történet volt, köszönöm hogy elmesélted, és hogy segítettél nekem.
Másnap indulnom kellett a faluba, de előtte elköszöntem a sensei-től. Mielőtt elindultam volna, ő így szólt:
- Ha úgy érzed elég erőssé váltál, hogy tanulj, akkor gyere vissza.
Megtörtént a búcsú én pedig visszamentem a faluba. Itt zárul az én kis történetem.